Előző írásomban a tudatos megbánás útjának tanulási feladatait tártam fel (melyről bővebben itt olvashatsz). A drámai felismerések azon az úton születnek meg, hogy azután a hajlamosság menedékének útján részletesen is megismerhessük azokat a pozitív és negatív hajlamainkat, amelyek segítik, vagy éppen gátolják továbbhaladásunkat az önismeret és a szellemi fejlődés útján.
Ahhoz, hogy átfogó képet kaphassunk ennek az útnak a tanításával kapcsolatban, előbb érdemes tisztázni, hogy mit nevezünk hajlamnak. Akkor mondjuk valakiről azt, hogy hajlama van valamire, hogyha bizonyos szituációkat mindig ugyanazon a módon reagál le. Ez pedig azért teszi, mivel korábban az adott a hozzáállással már valamely számára megfelelő eredményt ért el hasonló szituációban. De idővel, ennek a tudatos felismerése lesüllyed tudattalan szintekre, az egyén automatikusan kezdi működtetni ezt a fajta hozzáállását. Amikor előáll a következő hasonló szituáció, akkor észrevétlenül ”robotpilóta üzemmódba” kapcsolva ösztönösen rántja elő azt a viselkedési mintát, amely az adott szituban már többször bevált a számára. Ezért már nem nyitott arra, hogy más viselkedési mintákat is kipróbáljon, vagy legalábbis nehezen hagyja el a komfort zónáját.
Ennek az útnak két különböző végkifejlete lehetséges. Az egyik a visszahúzó hajlamok felismerése és megváltoztatása. A másik pedig olyan hajlamaink feltárása és megerősítése, amelyek nem gátolják, épp ellenkezőleg, elősegítik fejlődési folyamatainkat. De mindkét esetben sok időt és kísérletezgetést kíván meg tőlünk a folyamat.
Első lépésben rá kell ébrednünk, hogy melyek a robotpilóta üzemmódban indított válaszreakcióink bizonyos szituációkra. A figyelő-állapot tudatos előhívásával és fenntartásával, időről időre próbáljuk fülön csípni ezeket a mintákat. Ennek hatására automatizmusaink lassan feloldódnak, ami eleinte lelki szinten nagy bizonytalanságot eredményez. Olyan mintha két világ közötti senki földjén ténferegnénk, mivel a régi, már nem működőképes mintákat szeretnénk végleg elengedni, miközben még nem tudjuk megfelelő új hozzáállásokkal behelyettesíteni azokat.
Ebben az állapotunkban leginkább ahhoz a tanácstalan kisgyermekhez vagyunk hasonlatosak, aki sok színes festéket kapott szüleitől ajándékba, de a lila szín - amit leginkább használni szeretne - valamiért kimaradt a készletből. Így kénytelen maga előállítani azt, de egyenlőre még nem tudja, hogy melyik két színből keverhető ki. Ezért megállás nélkül kevergeti a különböző színeket, hogy megalkossa végre a hőn áhított színt. Jó esetben az ösztönös megérzéseire hallgatva próbálkozik, mindaddig, míg rá nem ébred a megoldásra.
Ezzel a gyermeki szívóssággal, az „egyszer úgyis sikerül” bizodalmával tudjuk csak megoldani ennek az útnak a feladatát. Ha szeretnénk fejlődni és ismét lépni egy lépcsőfokot felfelé, akkor Madách Imre örök érvényű sorait érdemes szem előtt tartanunk utazásunk során:
„Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”
Ez a mondat tulajdonképpen már a következő útnak - a kudarc útjának - mottója is egyben.
folyt. köv.:
Sz.G.
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————