A tudatos megbánás útja (VI.)

A visszaesés menedékének útján megtanultuk, hogy egyszerűbb előre „menekülni” mint meghátrálni a feladatok elől.  De mivel korábban visszaléptünk, így most ismét kénytelenek vagyunk végigjárni a halál útját - immár a korábbi tapasztalatokból erőt merítve - az eddigieknél nagyobb önbizalommal.

Ezáltal kissé megerősödve, félelmeink egy részét elengedve, van esélyünk észrevenni a beidegződéseken alapuló reagálásainkat is, - a környezet felénk irányuló különböző hatásaival szemben - melyeket eddig szinte mindig tudattalanul cselekedtünk meg minden alkalommal, amikor stressz helyzetben találtuk magunkat.

Mivel már nem rettegünk annyira az ismeretlentől, mint korábban, - hiszen beleállva a dolgokba, azok mégsem sodortak magukkal bennünket, viszont megadták számunkra a tapasztalás általi tanulás lehetőségét - marad energiánk arra is, hogy néha kívülről szemlélve önmagunkat - és reagálásunkat az eseményekre - észrevegyük azt, hogy amikor hibás döntéseket hozunk akkor milyen rossz gondolatok, félelmek, hitrendszerek mentén tesszük ezt.

Az önmagunk számára is kézzelfogható fejlődés tehát ezen az úton indul el. Természetesen eddig is nagy lépéseket tettünk a fejlődés irányába, de mindezt ösztönös, zsigeri szinteken, az elmúlás mumusától rettegő életösztöntől hajtva. Eddigi cselekedeteinket tehát leginkább a gyökér csakra energetikája hatotta át. Az oda bekódolt tudattalan szinten működő programok mentén haladtunk előre.

A tudatos megbánás útján - mint neve is mutatja – az első nagy lépést már megtettünk felfelé a tudatosodás lépcsőfokain. Itt jelenik ugyanis meg első ízben a bennünk élő „Figyelő”, aki nem annyira belső szerepszemélyiség, sokkal inkább egy állapot. Ebben a belső-út létállapotban sikerül először eljutnunk a figyelő-állapotba, bár itt még csak néha, egy-egy pillanatra villan fel bennünk a Figyelő tiszta tekintete. De ez arra már éppen elég, hogy rádöbbenhessünk: talán nem mindig a külső tényezők tehetőek felelőssé a minket ért hatásokért…

Ráébredünk arra, hogy ami velünk történik, az saját cselekedeteink következményeképpen jön létre. Ezért ezen az úton arra keressük a választ, hogy mi az, amiben változnunk kell ahhoz, hogy elmozdulhassunk korábbi állapotunkból a fejlődés irányába. Ezáltal sikerül elhagynunk a visszaesés menedékében még jelenlévő önsajnálatot.

Ennek a hozzáállásnak a következtében sokkal tudatosabban kezdjük látni, a történésekre adott válaszreakcióinkat. Rádöbbenünk, hogy nagyon nem tetszik az, amit megtapasztalunk önmagunkból Ezek sokszor nagyon fájdalmas felismerések, mivel olyan lelkiállapotokat hoznak felszínre bennünk, amelyeket sokkal szívesebben száműznék ismét a tudattalan mélységeibe. Viszont az úton való továbbhaladáshoz az energiát, épp ezen felismerések és a hozzájuk kötődő fájdalom érzése adja meg. Ezek juttatnak el a változtatásra való készségig, amely már a következő útszakasznak - a hajlamosság menedékének – előszobája.

folyt köv.:

SZ.G.