Dilemma

Tegnap írtam arról, hogy egy-egy családi titok felfedése milyen pozitív hatással lehet az ember életére.

Az állításaim során, amikor először szembesültem egy titokkal - melynek hatására sok mindent megértettem önmagamra és más hozzátartozóimra vonatkoztatva - rögtön szemben találtam magam egy nehéz dilemmával:Van-e jogom ahhoz, hogy megosszam más érintett személlyel, ami felszínre került?

Látva azt, hogy az én életemre milyen pozitív hatást gyakorolt, hogy felszínre kerültek a dolgok, egyértelműnek látszik, hogy a többiek életére is pozitív hatással lenne…

Igen ám, de én akartam a szembesülést - még így is felkészületlenül ért, szinte tarkón vágott az, ami napvilágra került - de nem tudhatom, hogy a másik fél hol tart ebben a tekintetben. Másrészt viszont tudok valamit, ami neki is segítségére lehetne, ezért lelkiismereti kérdés lenne, hogy valamilyen formában hozzásegíthessem saját felismeréseinek a megtalálásához.

De én nem mondhatom el azt neki, amit mondjuk az anyja követett el az illetővel szemben - aki ebben az esetben az én nagyanyám - s akinek az eltitkolt tette mindkettőnk életére kihatással lett.
Meg kellene adnom az anyának a lehetőséget, hogy megossza gyermekével az adott titkot. Kérdés, hogy vajon megteszi-e valaha, vagy már rég leküldte a tudatalattijának legmélyebb bugyraiba, hogy ne is emlékezzen rá soha.

Hát ez igazán nagy felelősség, de én úgy látom, hogy nincs jogom helyettük megoldani ezt a dolgot. A titkok nagyon intim dolgok és szerintem csak annak van joga felfedni valamit, aki eltitkolta. Ez az ő joga és felelőssége, amit senkitől nem vehetünk el.