Fókuszban az alázat

"Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal." (Márai Sándor)

Pár napja ismét remek csapattal ültem körbe az Üzenet spirituális és önismereti társasjátékot. Bár én nem játszottam, az együtt töltött idő mégis ugyan olyan izgalmas volt számomra is, mint a játékosok számára.

A játék reggelén - még itthon - amikor útravalót kerestem, amit feltehetnék a facebook oldalra, az alázat volt az első szó, ami eszembe jutott. Talán nem meglepő, hogy a játék végére éppen ezzel a fogalommal kapcsolatban kaptam mélyebb felismeréseket.

Írtam már arról korábban, hogy hasonló problémakörrel küszködő embereket hoz össze a játék, bár a konkrét szituáció, amelybe a probléma csomagolva van, egyénenként változó lehet. Nem volt ez másképpen most sem.

Viszont volt két ember a csapatban, akiknek a játékúton való haladása, gyönyörűen tükrözte, az eltérő hozzáállásból származó különbségeket, amely nekem - külső szemlélőnek - nagy tanulságul szolgáltak.

Egyikük nagyon gyorsan és kiegyensúlyozottan haladt a cél felé. Csak egyetlen helyen esett vissza. Ott kapott egy üzenetet, amelyet a szív intelligenciájával megértett és befogadott. Ezután nyílegyenesen ért a célba.(Megjegyzem ilyen határozott és gyors játékot eddig még senki részéről nem láttam.) Valószínűleg alapvetően is jó úton járt a kérdésével kapcsolatban. Éppen csak arra az egy figyelmeztetésre volt szüksége, - amelyet a bukás útján kapott - hogy ne térjen le a helyes ösvényről.

A másik játékos ezzel szemben rengeteg üzenet és feladat ellenére is végig a halál útján körözött. Nehéz kérdéssel érkezett, főleg azért mert az általa feltett kérdés mögött valójában egy másik - sokkal fontosabb - kérdés rejtőzött: KI VAGYOK ÉN? Bár játékát idő hiányában nem sikerült befejeznie, de annyit remélhetőleg felismert, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolása nagyon időszerű lenne.

Kettejük játék alatti viselkedése és a megtett játék útja nagyon szépen példázza azt, hogy mi történik akkor, ha az ember képes elfogadni a saját cselekedetei által eléje állított tanulságokat, tanulási feladatokat.  Képessé válik nem az eszével megérteni, hanem a szívével befogadni azt, hogy mit mutat neki az élet és van benne elég alázat ahhoz, hogy elfogadja a kapott képet. Ellenkező esetben pedig mi történik akkor, ha valaki mindig csak az eszére hallgat, nem enged teret magában a lélek megnyilvánulásainak. Vagy a számra kellemetlen szituációkat észérvekkel próbálja megmagyarázni maga és környezete számára. Vannak dolgok amelyeket - bármilyen okosak legyünk is - ésszel mégsem leszünk képesek megoldani. Ezek pedig a lélek „dolgai”.

Alázat kell ahhoz, hogy megértsük, nem véletlenül történnek velünk életünk eseményei. Alázat kell ahhoz, hogy rá merjük magunkat bízni az Univerzum végtelen bölcsességére. Alázatra van szükség ahhoz is, hogy bizonyos esetekben el merjük hagyni a tudásban vetett hitünket és  rá merjük bízni magunkat a szív intelligenciája általi vezetettségre.

Számomra azt példázta nagyon szépen a játék - a két játék stíluson keresztül - hogy mi történik olyankor, amikor az ember életében jelen van ez a fajta alázat, és mi várható akkor, ha még nem ismerte fel annak gyógyító és életét átalakító szerepét.