
„Ha számodra valóban méltó kihívást jelent a hegy, melyre fel akarsz kapaszkodni, akkor lelked acélossá edzi izmaid, az Univerzum pedig megteremti a szükséges feltételeket. Az igazi ajándék nem az lesz, hogy megérkezel és megkapod, hanem az, amivé az út közben válsz.” (Üzenet társasjáték - Próbálkozás útja kártya)
Az alkotás útján megértetted, hogy a Teremtő Benned és általad is megnyilvánul. Teremtő erővel Te is rendelkezel. Ha ezzel a tudatossággal felvértezve teszed meg az első lépéseket a próbálkozás útján, akkor bármilyen kitűzött cél elérésére képessé válhatsz, miközben magadévá teheted a fenti idézetben megfogalmazott gondolatot is. Mivel a lényeg valóban abban áll, hogy mivé válunk megtett útjaink során.
Egész életünk folyamatos tanulás, melynek központi témája önmagunk - saját gondolatink, érzéseink és cselekedeteink következményeinek - megismerése. Bármi történik bennünk és körülöttünk, minden ennek az egyetlen célnak a megvalósulása köré rendeződik. (Ez a karma törvénye.)
A társasjáték ennek a tanulási folyamatnak a különböző - egymásra épülő - állomásait mutatja be. (Mindennek alapja az Univerzális rendezőelv, amely mindent irányít és összeköt. ) Mire a különböző tanulási leckéket feltáró játékutak során eljutunk a próbálkozás útjához, már rengeteg gondolati és érzelmi struktúránkat felismertük.( Amelyek nem szolgálták fejlődésünket, azokat elhagyva juthattunk csak el a próbálkozás útjáig.)
Itt már majdhogynem a célegyenesben vagyunk, ezért fel kell ismernünk a lényeget, amely abban áll, hogy nem a kitűzött cél elérése, hozza el számunkra a harmóniát, hanem egyrészt az érzés, hogy képes vagyok megteremteni önmagam számára azt amit szeretnék, másrészt a felfedezés, hogy mivé válok a célom felé vezető út bejárása közben. Megérkezés után visszatekintve legtöbbször az derül ki, hogy a cél csak egy eszköz volt arra, hogy elindítson egy olyan úton - fejlődési folyamatban - melyet szükségszerű volt bejárni és megélni. Mivel ez a megélés teremtette meg az alapot, egy következő fejlődési szintnek a majdani eléréséhez…
Teljesen mindegy tehát, hogy mi a cél, amelyet induláskor magad elé tűztél. Sokkal fontosabb, hogy a próbálkozás útját bejárva felismered: lelki erőre, kitartásra és bölcsességre tettél szert a próbálkozás ösvényén haladva.
Arra is megtanít ez az út, hogy fontos célokat kitűzni önmagunk elé, de azt sem árt felismerni, hogy sokszor teljesen mást kapunk egy út végén, mint ami miatt elindultunk a kezdetekkor. Így ez az útszakasz tanítást ad számunkra a rugalmasságról is…
Folyt. köv.:
Sz.G.
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————
—————