A leértékelés útja (XX.)

Ha az alkotás útjának szellemi tanítását nem érted meg, vagy nem tudod integrálni, akkor gyorsan a leértékelés útján találod magad. Ahol arra kényszerülsz, hogy ismét végig járj korábban már megismert útszakaszokat. (Ezek a következőek: elszántság útja, eltérés pihenője, alkotás és végül a bukás útja)

A leértékelés egy olyan negatív előjelű lelki folyamat,  amelynek alapja az összehasonlítás, mely az ego stabilitásra és biztonságra való törekvését szolgálja. Az ego mindig valamihez viszonyítva értékeli saját létét. Fel vagy leértékel történéseket, hogy ennek segítségével meghatározhassa saját helyét az adott folyamatban. Az, hogy mindent értékeljünk és”felcímkézzünk” idővel sajnos észrevétlen automatizmussá válik számunkra, melynek árnyoldalai csak a leértékelés útjának tanulási folyamatai által válhatnak egyértelművé számunkra.

 Az alkotás útján átéltük és megértettük azt, hogy ha képesek vagyunk rugalmassá és átjárhatóvá tenni önmagunkat, akkor az Univerzum alkotó ereje képes rajtunk keresztül   - önmagunk számára is érzékelhetően - megnyilvánulni. Ezt megtapasztalni  csodálatos és egyben felemelő érzés , amely állandó útitársunk kellene legyen, létezésünk folyamán. Mivel azonban legtöbbször hiányzik belőlünk a rugalmasság a hit és a szeretet hármassága, így nagyon ritkán tapasztaljuk meg.

Amikor mégis sikerül, akkor pedig szinte el sem merjük hinni, hogy ez velünk történt meg. Bár néhány pillanattal korábban átéltük a csodát, de az idő múlásával már kételkedni kezdünk abban, hogy valóban megtörtént és nem csak egónk ültetett tudatunkba félreérthető érzéseket és képeket. Pedig ami történt tiszta, ego nélküli pillanat volt. Viszont épp az ego az, aki a kételkedés csíráját ülteti el lelkünkben.  

Minden ihletett pillanat az ego feloldódásával kezdődik, viszont egónk ragaszkodik eddig kiharcolt pozíciójához. Ezért olyan gondolatokat ültet tudatunkban mely  végül önmagunk, a kialakult helyzet, a benne elfoglalt pozíciónk, vagy a történet más résztvevőinek leértékeléséhez vezet el bennünket.

Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az alkotás útján átélt élmények hatására hírtelen felszökkenő energiaszintünk - melynek hatására saját teremtő erőink megsokszorozhatóvá válnak -, a leértékelés negatív energia mintáinak következtében újra  - az ego számára  otthonos - megszokott szintre csökkenjenek (ahol nem kell tartania saját megsemmisülésétől).

 A leértékelés tehát tulajdonképpen egy olyan önkorlátozó mechanizmus, amely a fejlődés - akár energetikai akár szellemi értelemben tekintünk rá - elkerülését szolgálja.

„ Mindig az érzéseidre figyelj, mert ezek mutatják meg a helyes irányt. A szíveddel gondolkodj, mert a fejben az önző ego lakozik, aki általában félrevezet az önös érdekei miatt.”

                                                                                                      (Üzenet társasjáték-leértékelés útja kártya)