A szerelem sötét verem II.

A SZERELEM SÖTÉT VEREM (II.)

„Udvarunkban egy verem, benne van a szerelem. Kinyitni én nem merem, kiröpül a szerelem…”

                                                                                                                                ( népdal)

Az Üzenet társasjátékkal való munka során, a párkapcsolat sok szempont alapján került már fókuszba.  Aki kérdez (játszik) megkapja válaszát az adott kérdésre, de bennem általában még nem csengenek le azonnal az események. Mivel sok esetben olyan mélyebb összefüggések is felszínre kerülnek az adott témában, ami számomra nagyon izgalmas továbbgondolási lehetőségeket biztosít. Ennek következménye képen született meg korábban a „Szerelem sötét verem…” című írásom. Amelyet most -  egy nemrégiben tartott játék során felszínre került  - újabb nézőponttal gazdagítanék.

A korábbi írásban felvetettem,  hogy  - életutunk során -  véletlen találkozások nem léteznek. A találkozások közül a legnehezebb életfeladatok megoldási lehetőségét pedig a párkapcsolatok biztosítják. S, hogy a szerelem érzése - a rózsaszín köd időszaka - az a „csapda” vagy „mágnes” amely nem engedi, hogy eltérjünk a feladat végrehajtásától.(Bővebben lásd az előző cikkben.)

Most a szerelem érzésének egy mélyebb - skorpió aspektusú - megéléséről beszélnék. A gondolatkör, amely e téren foglalkoztatott, a mágikus kötésekhez/kötődésekhez kapcsolható tanulási feladatok. Mindezt egy fiktív példán keresztül tenném érthetőbbé.

Élnek köztünk olyan emberek, akik egy bizonyos életterületen sokáig mindent elérnek, mindent megkapnak, mindenféle áldozathozatal nélkül. (Ennek persze karmikus okai vannak, de erre itt most nem térnék ki.) Az ilyen „szerencsés csillagzat alatt született” emberben egy idő után tudatosul is, hogy minden vágya teljesül az adott életterületen. Ez vagy alázatot, vagy elbizakodottságot eredményez.

Mivel én most a párkapcsolat témakörében vizsgálódom, így emberünk ezen a területen lesz sikeres. Hogyan kell ezt elképzelni? Erős kisugárzással és vonzerővel rendelkezik, ezért soha nem esik nehezére párt találni, sőt még válogathat is a számos jelentkező közül. Mindig megkapja azt amire /akire vágyik. Egy idő után talán már az is megfordul a fejében, hogy mindez természetes, ez jár neki.

Eddig éppen azért volt ilyen szerencsés, hogy elérkezzen ahhoz a sok szenvedéssel és tanulsággal járó tapasztaláshoz, ami ezután következik az életében. Vagy megfordítva a gondolatmenetet, azért kell átélnie a később bekövetkező lelki zuhanást, mert nem volt benne alázat a sorstól kapott ajándékokkal szemben.

Megtetszik neki valaki, kialakul közöttük az izzás, de aztán történik „valami” és a másik fél visszakozik. Emberünk eleinte értetlenül áll a tények előtt, hiszen ilyesmi korábban még soha nem fordult elő vele. De azután, a korábbi tapasztalatai tükrében úgy érzi, hogy semmi sincs veszve. Tudja magáról, hogy vonzó, karizmatikus egyéniség. Elhatározza, hogy visszahódítja az elkóborolt kedvest. De az események nem az általa várt módon alakulnak. Ez az első pofonéletének e területén. Nem érti hogyan történhetett ez meg vele. Hiszen eddig nem volt még része visszautasításban. Emiatt még az eddigieknél is jobban vágyja a másik ember figyelmét és szeretetét.

Nem hajlandó tudomásul venni a jeleket - elfogadni a sors nyújtotta tanulási feladatot - hanem úszni kezd az árral szemben. Tudja magáról, hogy erős teremtő erővel rendelkezik. Ezért minden lelki és szellemi energiájával a hűtlen partner visszatérésére koncentrál. Ezzel persze nagyfokú önzéséről tesz tanúbizonyságot. Nem azon gondolkodik el, hogy a másik ember miért döntött a távozás mellett, vagy miért nem akarja fenntartani a kapcsolatot. Őt csak az foglalkoztatja, hogy meg kell kapnia vágyódása tárgyát bármi áron. Ezért teremteni kezd: arra fókuszál, hogy a másik térjen vissza hozzá.(Ezt nemcsak tudatosan, de tudattalanul is megteszi az ember, amikor állandóan csak a másik félről gondolkodik, a vele kapcsolatos érzelmeire koncentrál, az együtt töltött napokra emlékezik stb.)

Az emberek többsége sajnos nincs tisztában azzal, hogy a gondolatok és érzések mindenki számára érzékelhetően jelen vannak a térben. Ráadásul millió szállal kapcsolódunk egymáshoz a teremtés több szintjén. Ha két ember szexuális kapcsolatra lépett egymással, vagy mély lelki kötődés van közöttük, akkor még érzékenyebben”veszik” az egymás felől érkező „adást”(érzéseket, szándékokat, gondolatokat) még akkor is, ha nagy távolságokra vannak egymástól, vagy sokáig nem találkoznak személyesen.

Ennek értelmében emberünk önző szándékai és a másik érzéseit figyelmen kívül hagyó akarása is eljut „vágya tárgyának” tudatalattijába.  Akinek, ebből kifolyólag ellenérzése csak még inkább erősödni fog a kapcsolattal és a másik féllel szemben. Ekkor következik el az a pont, ahol fel kellene vállalni a „vereséget” és távozni a színtérről. Itt, még nagyobb szenvedés nélkül megtehető a dolog. De vannak sajnos sokan, akik képtelenek az elengedésre.

Ebben az esetben elkezdődik a valóság figyelmen kívül hagyása, egyfajta illúziógyártás.  Ez a szerelem rózsaszín ködének egy módosult változata. Ekkor már sötétebb, vörösben játszó és az idő múlásával egyre mélyülő-sötétedő színek keverednek a rózsaszínbe. Mivel a vágyódás, a düh és a harag egyszerre van jelen emberünk lelkében.  Ezek mindegyike egy-egy erős drót szál, amellyel lelki szinten oda huzalozza magát a másik emberhez. Ettől kezdve nem képes reálisan megítélni a másik felet és a felőle érkező hatásokat sem. Mivel mindent a vágyai és/vagy a harag szemüvegén keresztül szemlél.

Mindez a későbbiekben elsősorban számára lesz nagyon fájdalmas, de a másik fél életébe is erőteljesen bezavar ez a fajta energetikai áramlás. Ha erős érzelmekkel átitatva gondolunk valakire (ebből a szempontból mindegy, hogy pozitív vagy negatív előjelű érzelemről van-e szó) azt mindig érzékeli a másik fél is.(Pl. váratlanul beugrik neki az illető arca, aki rá gondolt, vagy az álmaiban jelenik meg stb.) Annak a személynek, aki szeretne befejezettnek tekinteni, vagy lezárni egy kapcsolatot, zavaró és ellentmondásos lehet, ha mégis sűrűn eszébe jut az elhagyott fél. Mivel nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy nem az ő saját érzelmei juttatják eszébe, hanem a másik felől hozzá érkező erős érzelmi hullámok. Emiatt aztán bizonytalanná válhat saját érzései tekintetében.

De a karma törvénye alapján a valódi szenvedést a folyamat beindítója fogja megtapasztalni. (Aki magához akar kötni egy embert lelki szinten a másik hasonló akarata, vagy beleegyezése nélkül.) Ugyanis valójában önmagát fogja leláncolni az időnek azon a pontján, ahol a kapcsolat még mindkét fél számára kedvező volt.(Ahol még kölcsönös volt a vonzódás). Mivel nem hajlandó elfogadni a valóságot, hogy ez már múlt idő, így beindít egy illúzió láncolatot.

Ha a kapcsolat már betöltötte a szerepét - ebben az esetben azt, hogy neki a kudarc érzését is meg kellett tapasztalnia - akkor bármilyen erős teremtő képességekkel bír is, nem fogja visszakapni a másik ember szerelmét. Elenben teremt maga köré a vágyaiból, és haragjából egy olyan fátylat, amin keresztül nem képes tisztán rálátni sem önmagára, sem a másik emberre. Mindeközben pedig ezer szálon (emlékek, érzések, érzékek, vágyak, kivetítések, gondolatok) bilincseli oda magát valakihez, aki már időközben elhagyta a közös utat. Tehát a teremtés mégis megtörtént, csak nem azzal az előjellel, amire számított…

Az ilyen helyzetet nagyon nehéz felismerni, mivel a vágyak erősen rángatják az embert és mindig eltérítik a realitás útjáról. Általában egy, a külvilágból érkező hatalmas pofon - mint például a szeretett személy házassága egy harmadik féllel - képesek csak visszaállítani a reális látásmódot. Ez hatalmas lelki fájdalom, de egyben a gyógyulás lehetőségét is adja.

Hosszú - akár évekig is tartó folyamat - lehet az innen haza vezető út: az illúziók felismerése és a realitás elfogadása, szembesülés saját árnyoldalunkkal,  a vágy és a harag elengedése, megbocsájtás önmagunknak,  megbocsájtás a másik félnek  is amiért nem maradt mellettünk,  a másiktól való bocsánatkérés és új utakra engedése,  a szálak tudatos elvágása, és végül visszatalálás saját lelki középpontunkba.