A tradíció keretet ad, vagy gátakat szab?

A múlt vasárnapi játék előtt ismét felszínre jött bennem egy fogalom: tradíció. Magyarul hagyomány. (Így van még egyfajta többlet jelentése: amit egy előző nemzedék a tudása és tapasztalatai alapján létrehoz azt – örökségként – ráhagyományozza az utána érkező nemzedékre.)

Akkor még nem láttam, hogy hogyan fog ez a szó kapcsolódni az aznapi játékhoz. De tudtam, hogy az esemény végére meg fogom érteni, hogy miért ez a fogalom bukkant fel a tudatalattimból. Végül a játékunk a hozott családi mintákkal kapcsolatban vetett fel megfontolandó gondolatokat.

A tradíciókhoz való ragaszkodás minden család életében fontos szerepet játszik. Tudatos és tudattalan szinteken egyaránt. Az elődök próbálnak olyan normákat átadni utódaiknak, amelyekről azt gondolják, hogy helyesek, hogy azok megtartása megkönnyítheti majd gyermekeik életét. Amikor átadják ezeket az elképzeléseket, melyeket részben ők is a szüleiktől vettek át, részben pedig szülő és élettársként együtt alakítanak ki, a jóindulat és a szeretet vezérli a cselekedeteiket. Hiszen minden szülő a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.(Még akkor is igaz ez az állítás, ha a minta, amit átadnak egyáltalán nem jó.)

A gyerekek pedig természetesen nagyon nyitottak a szülői mintákra, normákra és elvárásokra, hiszen életük a szülőktől függ. Ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szülők figyeljenek rájuk. Így már egészen fiatalon elkezdődik egy tudattalan folyamat, melynek során átveszik a szülői viselkedés minták egy részét és belehelyezkednek abba a norma rendszerbe, amit a szülők és részben már azok szülei alakítottak ki. Így jön létre egyfajta hagyomány minden család életében, amelyeket kicsit bővítve, bizonyos elemeket pedig elhagyva folyamatosan továbbadnak a következő nemzedékeknek.

A gyermek azzal is próbálja erősíteni a családhoz tartozását, hogy tudattalan szinten, kritika nélkül elfogadja a családi hagyományban fellelhető elemeket és mintákat, még akkor is, ha később ez nehézséget fog okozni a lelki életében. Így fejezi ki szeretetét a szülei iránt és elköteleződését a nagyobb családrendszere felé.

Amikor az ember általában a középkora tájékán ráébred arra, hogy az élete nem egészen olyan amilyennek szeretné - és elindul az önismeret útján -  éppen azokkal a családi mintákkal fogja szemben találni magát, amelyeket az adott családba való beszületésével kapott, és amelyet egész életében - mint egy kis lelki batyut - cipel magával. Hiszen ezekhez tudattalan szinteken nagyon ragaszkodik, mivel azoktól az emberektől kapta, akiknek létét köszönheti.Ha szerencséje van, akkor felismeri, hogy ezeknek a mintáknak egy része már idejét múlttá váltak saját élete tekintetében. Nem előre viszik, sokkal inkább hátráltatják őt a lelki fejlődésében - mint ahogyan ezt a vasárnapi játék is nagyon szépen felszínre hozta - ezért itt az ideje elengedni azokat.

Ami nem azt jelenti, hogy már nem szeretné, vagy tisztelné a felmenőit, de mindennek a felismerésével lelki értelemben is nagykorúvá vált, tehát elérkezett az idő, amikor kialakíthat egy saját norma és hitrendszert, amelyből kiteheti azokat hozott mintákat melyek hátráltatják a lelki fejlődését. Nem veti el tehát a családi tradíciókat, hiszen továbbra is annak a családnak a részeként tekint magára, csupán megvizsgálja, hogy mi az, amit tovább tud vinni és mi az, ami rá, mint individuumra nem érvényes, ezért már elengedheti.