Az elszántság útja (X.)

2014.12.30 15:04

 

                      

Az Üzenet társasjáték segítségével folytatott belső utazásunk következő állomása az elszántság útján való végig haladás, melyet a kudarc útjának megismerése kellett, hogy megelőzzön.

Ha korábban hajlandó voltál belemenni a kudarc útjának nehézségeibe, akkor idővel felismerted, hogy minden probléma mögött egy tanítás húzódik, amelyet ha sikerül megértened, akkor a megoldás  is megszületik lelkedben és képessé válsz a továbblépésre.

Ha a „kudarcok” - lehetőségek - során ezt a tudást elsajátítottad, akkor egyfajta belső erő és tudatosság kel életre benned. Annak az érzése, hogy képes vagy átlátni és megoldani bármilyen felmerülő helyzetet.  Bízni kezdesz önmagadban, az ösztöneidben és sokkal világosabban fogod látni az utat, amin haladsz.

Mi, a mai kor emberei nagyon elveszettnek érezzük magunkat, amely a minden síkon megjelenő gyökértelenségünkből fakad. Ezért lehetséges az, hogy a kevés számú kisebbséget leszámítva - akik pontos célokat állítottak fel önmaguk számára már életük korai szakaszában - a nagy többség csak sodródik, vegetál, jól körvonalazható vágyak és célok nélkül.

A kudarc útján való végig haladás jelenti a felébredést ebből az önkéntes csipkerózsika álomból.(Hogy valójában ez mennyire önként vállalt állapot, arra itt most nem térnék ki - mivel egy nagyobb terjedelmű külön cikket is megérdemel a téma - de biztosan mindenkihez eljutott már az információ, hogy a kisemberek mindennapjait irányító Hatalom milyen eszközöket vet be annak érdekében, hogy célok és akarat nélküli „biorobotokat” formáljanak belőlünk.) Itt eszmélünk rá önmagunkkal kapcsolatban, a következő nagyon fontos meglátásokra: képes vagyok átlátni a helyzetemet, ezáltal a megoldást is megtalálom. Ez erőt ad, így már bízom önmagamban és az ösztöneimben. Ezért már nem félek a jövőtől.

Ha ezek a gondolatok megérlelődtek bennünk, - miáltal belső erőre teszünk szert - akkor kezdünk el azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk, hova kívánunk eljutni, mit szeretnénk létrehozni, megalkotni? Ilyenkor merülhetnek fel ismét a gyerekkori énünk elnyomott vágyai azzal kapcsolatban, hogy mit szerettünk volna létrehozni a világban. Vagy ekkor tudunk megfogalmazni egy olyan célt önmagunk számára, melyet most felnőtt fejjel - tehetségeinkhez mérten - értelmesnek és kivitelezhetőnek tekintünk.

Valójában  csak ekkor lépünk rá az elszántság útjára. Körvonalazódott bennünk egy cél, amelyet most már képesek vagyunk elszántan követni, mert a kudarc útjának tapasztalataival gazdagodva tudjuk azt, hogy van erőnk és kitartásunk végig menni az önmagunk számára kijelölt úton.

„Ha az ember nem futamodik meg a helyzet elől, hanem nekimegy elszántan, mint a faltörő kos, akkor a helyzet futamodik meg az ember elől.” (Ara Rauch)

folyt. köv.:

Sz.G.

—————

Vissza


ÜZENET Spirituális és önismereti társasjáték

Ingatagság útja (XXII.)

2015.03.15 18:48
                                  Míg a próbálkozás útján - mely az önfejlesztést erősíti - az út tanulási feladatát megértve kapcsolatot...

—————

Próbálkozás útja (XXI.)

2015.03.06 09:05
                        „Ha számodra valóban méltó kihívást jelent a hegy, melyre fel akarsz kapaszkodni, akkor lelked acélossá edzi izmaid, az Univerzum  pedig megteremti a szükséges...

—————

A leértékelés útja (XX.)

2015.03.04 08:50
                      Ha az alkotás útjának szellemi tanítását nem érted meg, vagy nem tudod integrálni, akkor gyorsan a leértékelés útján találod magad. Ahol arra kényszerülsz, hogy ismét...

—————

A bukás útja (XIX.)

2015.01.10 09:24
                   Amikor az alkotás útján jársz, már azt gondolhatod, hogy végre minden rendbejött benned és körülötted. Többé-kevésbé azt éled, amit szeretnél. Úgy érzed, hogy már átlátod életed mélyebb...

—————

Alkotás útja (XIII.)

2015.01.01 19:00
                       Ha az elszántság útján esetleg a tudatos élet kitérőjét is megjárva végig haladsz, akkor elérkezel az alkotás útjához. Az Üzenet társasjáték belső út létállapotai...

—————

Tudatos élet (XII.)

2014.12.30 16:18
                                Amikor az elszántság útján járunk nagyon erősen meg kell figyelni gondolatainkat, azokat a képeket és mondatokat,...

—————

A neheztelés útja (XI.)

2014.12.30 15:23
                                         „ …Itt a következő dilemmával szembesülsz: vagy a tudatos élet útvesztője mellett döntesz( és ezt elszántan...

—————

Az elszántság útja (X.)

2014.12.30 15:04
                         Az Üzenet társasjáték segítségével folytatott belső utazásunk következő állomása az elszántság útján való végig haladás, melyet a kudarc útjának megismerése...

—————

A megtartás útja (IX.)

2014.12.30 12:49
                           Előző cikkemben a kudarc útjáról, az úthoz tartozó megtanulandó leckéről írtam. Ezen az útszakaszon a kereső már tudja és belátja, hogy a...

—————

A kudarc útja (VIII.)

2014.11.20 19:04
                       Az Üzenet társasjáték előző állomásán - a hajlamosság menedékének útján - felismertük előre juttató vagy éppen visszahúzó erőinket, különböző hajlamainkat. A...

—————


ÜZENET Spirituális és önismereti társasjáték

Fókuszban az alázat

2014.01.29 10:14
"Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal." (Márai Sándor)   Pár napja ismét remek csapattal ültem körbe az Üzenet spirituális és önismereti társasjátékot. Bár én...

—————

Ki miért játszik, avagy milyen titok lappang a "szétfolyó életerő" mögött?

2014.01.15 08:59
Talán olvasgattál már itt az oldalon, lehet, hogy átböngészted az ÜZENET társasjátékkal kapcsolatos infókat: elolvastad a rövidebb és hosszabb ismertetőket. Ha kíváncsiságod nem apadt el akkor a Belső(út) állapotok fényképalbumot is megtekintetted, de még ezek után sem biztos, hogy teljesebb képet...

—————

Tanulj meg "jól kérdezni"

2013.12.28 15:27
Önismereti tanácsadásaim alkalmával sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy az emberek problémájukkal kapcsolatosan nem a megfelelő kérdéseket teszik fel önmaguknak. Az első lépés ilyenkor a problémás kérdés közös megfogalmazása szokott lenni. Hiszen életünk minősége - annak bármely...

—————

Amikor az élet hozza a "papírformát"...

2013.12.28 10:55
                               Amióta vezetni kezdtem az Üzenet spirituális önismereti játékokat, nagyon sok olyan tőrvényszerűség, amely eddig...

—————

BŐVEBB INFORMÁCIÓK AZ ÜZENET TÁRSASJÁTÉKKAL KAPCSOLATBAN

2013.12.26 14:57
Érdemes úgy nekivágni a játéknak, hogy megfogalmazol magadban egy jelenlegi élethelyzeteddel kapcsolatos kérdést, amelynek mozgató rugói (ok-okozati összefüggései) nem láthatóak tisztán számodra. Nagyon fontos, hogy a megválaszolandó kérdésedet olyan formában tedd fel, hogy arra a játék során...

—————