Gondolatok a rejtőzködésről

Változó formában ugyan, de hetek óta jelen van az életemben a rejtőzködés témaköre. Talán két hete lehetett, amikor egy reinkarnációs utazás kapcsán figyelmes lettem a problémakörre. Azóta - ezer arcot öltve - újra és újra visszaköszön. Néha emberek, máskor szituációk vagy élethelyzetek emlékeztetnek arra, hogy ne tévesszem szem elől ezt a jelenséget.

Érdemesnek tartottam elgondolkodni azon, hogy milyen szituációkban rejtőzködünk mi emberek. Melyek azok a témakörök, amelyek kapcsán nem vagyunk hajlandóak, kinyilvánítani a gondolatainkat, érzéseinket vagy sok esetben nem azt mondjuk, amit érzünk és gondolunk.

Négy ilyen főbb területet találtam: partnerkapcsolat, családi kapcsolatok, munkahelyi kapcsolatok és a társadalmi színterek. Tehát tulajdonképpen minden olyan felület ahol emberekkel kerülünk interakcióba.                                        

Nem nehéz kitalálni, az okokat. Már egészen fiatal korunktól kezdve arra szocializálnak bennünket, - a szeretet és figyelem illúziójával kecsegtetve - hogy ne azt tegyük, amit szeretnénk, hanem azt, amit a szülők, később az óvoda, majd az iskola elvár tőlünk. Ezért már egészen korán kialakulnak bennünk a különböző elfojtási mechanizmusok, a megfelelni vágyás és valós énünk elhallgatása. Ez nagyon sok lelki energiát kíván meg. Emiatt csökken bennünk a lelkierő és mire felnövünk, jobbnak látjuk beállni a sorba.

De ezzel a hozzáállással, sokkal inkább becsapjuk önmagunkat, mint a környezetünket. Mert hiába hallgatjuk el valós érzéseinket és gondolatainkat, azok ott rezegnek a bennünket körülölelő térben és a környezetünk - bár lehet, hogy nem tudja szavakba foglalni az érzést, ami felőlünk érkezik -  mégis veszi az adást. Azután pedig az érzékelt jelenségnek megfelelően fog viszonyulni hozzánk (tudatosan vagy tudattalanul).

Tehát igazából semmit nem nyerünk azzal, ha nem vagyunk őszinték. Sőt, több szinten is vesztesei leszünk a dolognak. Egyrészt elnyomjuk - ezáltal hagyjuk elfolyni - saját lelki energiáinkat. Morálisan és erkölcsileg nullának érezzük magunkat, amitől bűntudatunk ébred. Nem azt az eredményt érjük el az emberekkel folytatott interakciók során, amit várunk, mivel a másik fél érzi a kimondott szó mögötti valódi szándékot és erre a szándékra/érzelemre/gondolatra fog reagálni, nem a szavainkra. Ekkor beindul egy olyan játszmázási folyamat, amely akár egész életünk folyamán végigkísérhet bennünket.

Más kérdés az, hogy mennyire rothadó az a társadalom, amely elfojtásra, a lelkierő elnyomására, a szabad akarat elfelejtésére, és az igazság kimondásától való félelem miatti örökös rejtőzködésre ítéli az egyént…(A kérdést politikától függetlenül, pszichológiai és szociológiai megközelítésből tettem fel.)

Szerencsére nem kell, hogy ez így maradjon. A szabad választás lehetőségével minden helyzetben rendelkezünk. Bízom abban, hogy mindenki életében van legalább egy olyan ember, aki már felismerte, hogy a lélek szabadságánál semmi sem lehet fontosabb ezen a világon és ennek szellemében éli a mindennapjait.