Ha gyermekünk lelkében hozottan - előző életi élmények és blokkok alapján - túl erős vágy él a biztonság elérése iránt, az már baba korában meg fog mutatkozni. Amint először sikerül bekapnia valamelyik ujját, az ujjszopás - mint önmegnyugtató reflex – beindul, majd hamarosan rögzül is. (Legtöbb esetben a folyamat már az anyaméhben elkezdődik.)
Eleinte ez nem is annyira szokta zavarni a szülőket. De a gyermek három éves kora tájékán már elgondolkodtatóvá válik a folyamat. Ha pedig elhúzódik egészen az iskolás korig, akkor már kifejezetten frusztrálóvá válhat. Főként, ha a felnőtt fejébe vette, hogy leszoktatja csemetéjét erről a rossz beidegződésről, aminek a gyermek persze határozottan ellenáll. Ilyenkor nem árt tudni a szülőnek, hogy mi húzódik meg a jelenség hátterében.
A gyerekek legnagyobb hányada a hüvelykujjat részesíti előnyben. Ez az ujj az ÉN-t szimbolizálja. Tehát a gyermek önmagával, identitásával kapcsolatosan bizonytalan. Ha a bal kéz ujjáról van szó, akkor saját és külvilága érzelmeiben nem stabil. Lelkében ilyenkor a következő problémák merülhetnek fel: Van-e itt létjogosultságom? (Érkezését várták-e a szülők?) Szerethető vagyok? Elfogadnak a többiek? Figyelnek az igényimre? Sértetlenül kifejezhetem az érzéseimet? Bal kéz esetén az anyával való viszony nem kiegyensúlyozott.
Jobb kéz hüvelykujj esetén a gyermek fizikai biztonság iránti vágya túl erős. Ilyenkor az apával való viszonyban vannak blokkok.
Persze rögtön felvetődik a kérdés, hogy mindez hogyan alakult ki. Legtöbbünk számára már elfogadható, hogy örökös újjászületések láncolatában élünk, a karma törvénye alapján. Tehát amit előző életünk létezése alatt nem értettünk meg, vagy esetleg rosszul értelmeztünk, azt következő életünkben ismét megkapjuk feladatként.
Azok a gyerekek, akik számára annyira fontos a biztonság érzése, hogy ezt csak ujjszopással tudják megteremteni, már előző eletükben/életeikben is sok sérülést szereztek ezen a téren. A lelkük gyengébb, mint a többieké és amint kibillenti őket valami az egyensúlyukból rögtön az önmegnyugtatásnak ezt a formáját választják, hiszen a kéz mindig kéznél van.:)
Jelen életükben már elfelejtett, korábbi tapasztalataik miatt elvesztették kapcsolatukat a szeretet isteni forrásával. E miatt sem önmagukban, sem embertársaikban nem képesek megbízni.
Mit lehet tenni a szülőnek ilyen esetben? Ne akarja lenevelni gyermekét erről a szokásáról. Inkább nyújtson számára kétszer akkora szeretet, odafigyelést és törődést. Amint a gyermek biztonságban érzi magát, magától is lemond a pótszer használatáról.
Ha mindez nem történik meg akkor serdülő vagy később felnőtt korban jó eséllyel alakul ki nála bármilyen függőség.
—————
